Zizi
stílus: Pop
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 4492
dalok száma: 11
leírás:
bio:
A családja számára nem volt meglepő a kislány muzikalitása, hiszen anyai nagypapája, Járóka Sándor világhírű zenész volt, neve ismerősen cseng a mai fiatal generáció számára is.
Az idősebb unakatestvéreinek köszönhetően elég korán megismerkedett olyan dalokkal, melyek meghatározták zenei stílusát: Maria Carey, Earth Wind And Fire, Chaka Khan, Al Jarreau...
Az éneklést autodidakta módon kezdte, majd 13 éves korától egy évig járt hangképzésre, majd ismét belemerült az önképzésbe. Szerencsére mindig volt mellette egy "társ", hiszen bátyja és unokatestvére felváltva segítették őt gitárkísérettel. Ebben az időszakban készült néhány amatőr hangfelvétel is, csupa pozitív visszajelzéssel.
Ezek után többször lehetősége nyílt megmutatni magát a nagyközönség előtt is (RTL, m1, Budai Parkszínpad).
Kórustagként is több ízben lépett színpadra olyan neves jazz zenészek társaságában, mint Szakcsi Lakatos Róbert, Tzumó Árpád, Egri János...
Ez az időszak méginkább megerősítette abban, hogy jó utat választott.
17 éves korában ismerte meg mostani párját, akkor még azzal a céllal, hogy elkészítsék az első saját dalát. Hamarosan kiderült, hogy a két fiatal kapcsolata nem ér véget a dal elkészültével. Mind emberileg, mind zeneileg megtalálták a közös hangot, melynek eredményeként egyre több szerzemény született. A munkakapcsolat elején még nem volt konkrét céljuk, csak élvezték a közös munkát, így szépen-lassan összegyűlt jópár felvétel.
Kb. 3 éve pattant ki az ötlet, hogy a meglévő dalokból készítsenek egy nagylemezt, ami összefoglalja az elmúlt időszakot. Így megkezdődtek a stúdiómunkálatok, ahol a zenésztársadalom kimagasló egyéniségeivel dolgozhatott együtt.
A lemez elkészülésével nagy álma vált valóra, hiszen kifejezhette önmagát a saját zenei világával anélkül, hogy szem előtt tartotta volna az éppen aktuális zenei trendet.
Most a zenekari munkálatokkal foglalatoskodik és reméli, hogy hamarosan élőben is megörvendeztetheti a nagyérdeműt. vissza