Csak Zenekar

stílus: rock, punk, alternativ

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 2925

dalok száma: 2

leírás:

A Csak-zenekar történetéhez hozzá tartozik az az előzmény, hogy az első dal a megalakulás előtt 3 évvel íródott.1993 augusztusában Balázs Tamás (ének, szöveg, ritmus gitár), írt egy kétakkordos dalt ... bővebben
A Csak-zenekar történetéhez hozzá tartozik az az előzmény, hogy az első dal a megalakulás előtt 3 évvel íródott.1993 augusztusában Balázs Tamás (ének, szöveg, ritmus gitár), írt egy kétakkordos dalt R. I.P (nyugodj békében) címmel. Aztán középiskolai tanévei alatt megbarátkozott a későbbi basszus gitárossal, Vígh Zoltánnal. Együtt tanulgattak gitározni és saját dalokat is ekkor fejlesztették ki. Később Madai Anita is csatlakozott a trióhoz(akkor még Henye Peti is velük gitározgatott). Anita hegedűn játszott. 1996 nyarán jelentkeztek a Kálvin téri Utca Zene című rendezvényre. A válogatás július 1-én volt. A zenekar innen számítja megalakulásának időpontját, mivel ez volt az első nyilvános fellépésük. Az együttes igazából 1998-ra „kristályosodott” ki. Aktívnak mondható évük az 1998-1999-es év volt legelőször, amikor Kiss Sanyival elkészítették 20 dalos demójukat (ebből egyet -Vonat sín-még Cserháti István stúdiójában rögzítették). Aztán egyre sűrűsödtek a koncertek, voltak a Veszprémi utcazenén 3 alkalommal is, azóta Szentendrén, és Tiszacsegén is emlékezetes koncerteket játszottak. Az évek során aztán kialakult egy bizonyos számú „rajongó” tábor, így a koncertek egyre jobb hangulatban teltek, és telnek azóta is. Egyik ékes bizonyítéka ennek egy 2000-es évek elei telt házas koncert a Hangfogóban(Perényi u.1),amikor egyik néző megjelent a fején körbetekert wc-papírral,majd a következő dalnál a jelenlévők 90% -a követte ezt a magatartást,miközben üvöltötték, hogy „Legyen vidám!”. Állandó próbahely( és dobos-Pósán Szilárd,Kovács Atilla,Budai Balázs) váltások után 2006-ban megtalálták végleges helyüket a Domb utca 1 szám alatt és dobosukat Takács Richit.2008-ban Ő javasolta régi barátját, Vincze Krisztiánt szóló gitárosnak. Legutóbb „Michelangelo felhők” címmel rögzítettek demót(Gyarmati Balázs Hangmérnök Úrral), ami már azt a hangzást rejti amit, talán már a legelején szerettek volna. Bár ezt az albumot nem igen fogják csoport terápiákon alkalmazni. Most az 5. demójukat készítik „Írd meg levélben” címmel, melyen próbahely társuk, a Benzin zenekar énekese (Paszti, aki szintén december 10.-én született, mint Tomi) is részt vesz. Itt megjegyezendő, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Tankcsapda egykori basszus gitárosával és dal írójával egy helyen lehetnek (Labi-a szerk.) Legújabb klipjük(Morzsák) heteken belül látható lesz az ismert virtuális rendszerben, a régebbiek mellett. Ezek a klipek is tükrözik azt az egyfajta alternatív- rock zenét, amit az évek során megpróbáltak megközelíteni. Úgy gondolják, hogy már elég sok mindent elértek a zenéléssel (másképpen látják a világot és ezzel együtt örök lelki társakat találtak ). A legnagyobb dolog az lenne számukra, ha az ország számos helyén ismert underground, tehát réteg zene lehetne a Csak. Megjelenne egy albumuk és azzal egy olyan 200-300 fős közönség előtt felléphetnének minden ilyen alternatív klubban. Ez elég őszinte lenne számukra. A legfontosabb azonban, hogy zenélhessenek, akkor is ha „csak” egymást hallják… -Tagok: Balázs Tamás-ének,gitár Madai Anita-hegedű, ének Vígh Zoli-basszus gitár Vincze Krisztián- szóló gitár, vokál Takács Ricsárd-ritmus szekció Vendég gitáros:Kun Zoltán vissza

bio:

Magamban vagyok(1998)-Kiss Sándor A lényeg(1999) Már délben(2008)-Tömöri Balázs stúdió Michelangelo felhők(2009)-Gyarmati Balázs (PMA stúdió) Írd meg lvélben(2011)-Gyarmati Balázs (PMA st... bővebben
Magamban vagyok(1998)-Kiss Sándor A lényeg(1999) Már délben(2008)-Tömöri Balázs stúdió Michelangelo felhők(2009)-Gyarmati Balázs (PMA stúdió) Írd meg lvélben(2011)-Gyarmati Balázs (PMA stúdió) vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i