Other Planet

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 2492

dalok száma: 1

leírás:

A kiindulópont 2010 decembere, a helyszín pedig Magyarpolány. A két gyerekkori jó barát, (Szikra Péter és Széll Bálint) ekkor fogalmazta meg először forralt boros gondolatait az Other Planet-ről, mint... bővebben
A kiindulópont 2010 decembere, a helyszín pedig Magyarpolány. A két gyerekkori jó barát, (Szikra Péter és Széll Bálint) ekkor fogalmazta meg először forralt boros gondolatait az Other Planet-ről, mint zenekarról, vagyis akkor még inkább csak duóról. A közös zenei alapot rég hozták a gimiből, az egyetértés és összhang pedig már kunyi építés közben is megvolt. Négy elv, amit már akkor kimondtak és azóta is tartják magukat hozzá: Azt csinálják, amit ők akarnak Hidegen hagyja őket bárminemű műfaji, stílusbeli besorolás Olyan zenét gyártanak, amit szerintük minden rádiónak játszani kellene A saját tudásukhoz és lehetőségeikhez képest, mindezt a lehető legigényesebb módon kivitelezve. vissza

bio:

Az évek alatt a számok folyamatosan készültek, nem egységet vagy lemezt alkotva, hanem hangulatok, élethelyzetek lenyomataiként. Mivel mindketten az élő produkció elkötelezett hívei, egyértelmű volt... bővebben
Az évek alatt a számok folyamatosan készültek, nem egységet vagy lemezt alkotva, hanem hangulatok, élethelyzetek lenyomataiként. Mivel mindketten az élő produkció elkötelezett hívei, egyértelmű volt, hogy további társakra van szükség ahhoz, hogy ezek a dalok színpadon is megszólaljanak. Ez gyakorlatilag, a minden koncerten új ember koncepciót jelentette nagyon sokáig. A hagyomány megsemmisítője Nagy Leopold képében érkezett 2014 tavaszán. Szerepébe annyira beleélte magát, hogy egy pár hetes csúszással hozta magával Őry Ádámot is, szépen. Ez azóta fix és biztos. A célok közösek, az összhang tökéletes, bíznak magukban és a zenében.
vissza
zenekar dalai
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i