Passed

stílus: elektronikus hárfapop

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 3381

dalok száma: 2

leírás:

A Passed zenekar 2014 nyarán alakult elektronikus popzenét játszó együttes, mely Mesmerize című számával bejutott A Dal (2015) televíziós műsorba.

bio:

A zenekar célja a hárfazene népszerűsítése, mely hangszer a dalaiknak is szerves részét képezi. Az együtt írt dalok elektronikus zenei alapokra épülnek, és Dorottya gyönyörű énekével lesznek teljese... bővebben
A zenekar célja a hárfazene népszerűsítése, mely hangszer a dalaiknak is szerves részét képezi. Az együtt írt dalok elektronikus zenei alapokra épülnek, és Dorottya gyönyörű énekével lesznek teljesek. 

2014 novemberében jelent meg összetéveszthetetlen bemutatkozó daluk, a Mesmerize, amely a Petőfi Rádió Top 30-as listájára is felkerült.
Idén januárban akusztikus verzióban is előadták dalukat az MR2 Akusztikban.  

Az ikrek a magyarországi lengyel közösség aktív tagjai. Hosszú ideje lépnek fel duóban két hárfával, vagy ének-hárfa felállásban rendezvényeken, illetve a lengyel közösség különböző eseményein. Zeneelméletben is rendkívül jártasak. Leventével az interneten ismerkedtek meg, hamar összebarátkoztak, majd legjobb barátokként evidens volt, hogy együtt írjanak zenét. A koncertek alkalmával, basszusgitárral egészül ki a fiatal trio. 

Felléptek már többek között A Dal színpadán több millió ember előtt, az Akvárium NagyHalljában Halott Pénz, The Biebers és a világhírű Bonobo társaságában. A kultikus Toldi klubban és a lengyelországi Katowicében is nagy sikerrel koncerteztek. 

A sajtó állandó figyelemmel követi a Passed megjelenéseit. Bemutatkozó daluk minden jelentősebb online zenei ranglistát meghódított, Nizalowski Dórit pedig 2014 legmenőbb fiataljai közé választották. forrás: a zenekar facebook oldala
vissza
zenekar dalai
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i