Zoltán Erika

stílus: elektronikus-pop, dance, pop

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 36277

dalok száma: 76

leírás:

Zoltán Erika (Budapest, 1962. február 15. –) EMeRTon-díjas magyar énekesnő, táncos, producer, szövegíró.

bio:

Már 4 éves korában (1966) eldöntötte, hogy énekesnő akar lenni, és ettől semmi nem tántoríthatta el. Zongorázni tanult, és dzsesszbalett órákra járt. Az érettségi után éjszakai bárokban énekelt és tán... bővebben
Már 4 éves korában (1966) eldöntötte, hogy énekesnő akar lenni, és ettől semmi nem tántoríthatta el. Zongorázni tanult, és dzsesszbalett órákra járt. Az érettségi után éjszakai bárokban énekelt és táncolt. 1984-ben a Balatonnál találkozott Pásztor Lászlóval a Neoton Família együttes tagjával, aki elindította a zenei pályán. 1986-ban részt vett a siófoki Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával, ami meghozta számára a várva várt sikert. A következő évben megjelent első nagylemeze a Szerelemre születtem. A sokat támadott, de népszerű énekesnő több mint 1 500 000 eladott hanghordozóval büszkélkedhet. 1994-ben felvette az Erika C. művésznevet a Blue Pearl című lemezéhez, amit Londonban készítettek, és amivel Európában is hírnevet szerzett. Két évvel később producerként saját kiadót alapított Joker Space néven. A B. Boys, a Tik-Tak, az Emergency House és a Grooveland popegyüttesek köszönhetik neki hírnevüket. 2011-ben a Mehet tovább a show című albumáért Aranylemezt vett át.Zoltán Általános iskolás korában balettezni tanult Budapest XVIII. kerületében, majd 14 évesen (1976) felvételt nyert Jeszenszky Mester jazz-balett iskolájába, ami abban az időben az egyetlen komoly és elismert jazz-tánc iskola volt. Szűcs Judit első országos koncert turnéjának háttértáncosa, majd három évig Karda Beáta háttértáncosa volt. Első tánciskoláját a - Zoltán Erika Tánciskolája - 1990-ben alakította meg, amely azóta az ország legnívósabb iskolái közé nőtte ki magát, jelenleg Erica C. Dance School néven működik.Erika első férje Joós István volt. 1990-ben találkozott a budapesti Citadella bárban Kátai Róberttel, azaz Robby D.-vel, aki táncosként dolgozott ott. Néhány hónapos ismeretség után Erika bevallotta akkori férjének, hogy szerelmes lett Kátaiba, és elköltözött. 7 év után 1997 januárjában ment hozzá feleségül. 1997. december 20-án megszületett kislányuk, Kátai Zoé Roberta. vissza
zenekar dalai
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i