V. M. Band

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1942

dalok száma: 22

leírás:

Sokak szerint ez Varga Miklós egyik legjobb együttese. Tagjai között találtuk Soldos Lászlót, Szekeres Tamást, Papp Gyulát, Sáfár Öcsit és Varga Miklóst is. Az együttes rövid idő után átalakult: Sáfár... bővebben
Sokak szerint ez Varga Miklós egyik legjobb együttese. Tagjai között találtuk Soldos Lászlót, Szekeres Tamást, Papp Gyulát, Sáfár Öcsit és Varga Miklóst is. Az együttes rövid idő után átalakult: Sáfár Öcsi helyére 1985-ben Ács András, Szekeres helyére Fehér Attila lépett, majd Papp Gyula helyett Varga László érkezett a Senatorból. Az első lemezük - Európa - ebben a felállásban jelent meg. Ezután jött ki a Játék, szenvedély című nagylemezük. Miután Fehér átigazolt a Step-be, 1987-ben Szekeres visszatért a bandába, és a zenekar gitáros-menedzsere lett Czverencz Ákos, aki később létrehozta a szebb időkre hivatott Griff együttest is. 1989-ben megint új a banda, a billentyűnél Jankai Béla a Prognózisból, gitáron Felkai FF. Miklós a SU/colorból és Kicska László a basszusnál, aki ezt követően igazol át az Eddába, az amerikába disszidáló Pethő Gábor helyére. Az Otthonról hazafelé című albumot ez a stáb készíti.A 90-es években főhősünk leginkább a színháznak él, így komolyabb zenekara sincs, általában a Kormorán kíséri. Rockzenekart később csak a Boxer létrehozásával toboroz magának, több régi énekes kollégája részvételével. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i