BluesSteel

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1059

dalok száma: 1

leírás:

A zenekar 2006 tavaszán alakult, amelyet három barát alapított. Számos felállást és tagcserét követően jelenleg trióban működik, amelyben az alapító tagok közül ketten is szerepelnek.\r\n\r\nÁltalában... bővebben
A zenekar 2006 tavaszán alakult, amelyet három barát alapított. Számos felállást és tagcserét követően jelenleg trióban működik, amelyben az alapító tagok közül ketten is szerepelnek.\r\n\r\nÁltalában klubokban és pubokban játszunk, de magtalálhatók vagyunk néhány szabadtéri rendezvényen és egyes fesztiválokon is. A Blues és Rock műfajt kedveljük, műsorunkat ennek megfelelően állítjuk össze, amelyben találhatók tradicionális blues, Jimi Hendrix, John Mayall, Canned Heat, Gary Moore, BB King, Stevie Ray Vaughan, Rory Gallagher és ehhez hasonló számok. A koncertjeink során szeretünk improvizálni, így egy számot kétszer ugyan úgy sohasem játszunk el. Az épp aktuális verzió mindig attól függ, milyen hangulatban vagyunk. Pályafutásunk alatt eddig két demo lemezt készítettünk. Ezek felvétele során kevés időt töltöttünk a stúdióban és a lemez elkészítésénél fontos szempont volt az is, hogy az egyes sávokat utólag ne javítsuk ki, hanem az esetleges hibákat meghagyjuk a felvételekben, ezzel is utalva arra, hogy az élő zenét részesítjük előnyben.\r\n\r\nA zenekar számos tagcserén esett át fennállása óta, de alapvetően - a jelenlegivel együtt - négy olyan felállás volt, amely meghatározta a zenekart.\r\n\r\nA zenekar tagjai 2013-tól\r\n- Kárnyáczki Gábor (dobok)\r\n- Szakács Károly (basszus gitár, vokál)\r\n- Vámos Péter (gitár, ének) vissza
zenekar dalai
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i