USEME

stílus: Pop-Rock

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 3459

dalok száma: 19

leírás:

A USEME magyar zenekar, 2015-ben alakult öttagú pop-rock banda, mely a hazai zenei élet kiemelkedő és elismert alakjait egyesíti égisze alatt – erre jó példa többek között, hogy ötüknek összesen 7 Fon... bővebben
A USEME magyar zenekar, 2015-ben alakult öttagú pop-rock banda, mely a hazai zenei élet kiemelkedő és elismert alakjait egyesíti égisze alatt – erre jó példa többek között, hogy ötüknek összesen 7 Fonogram-díja van. Eddigi sikereik után mostanra érett meg bennük az elhatározás, hogy valami új projektbe kezdjenek, így indultak el közösen ezen az izgalmas úton, Anga-Kis Miklós basszusgitáros kezdeményezésére. Történetük elején Markó Ádám dobossal döntöttek úgy, hogy dalkezdeményeiket már egy új együttessel öntik végleges formájukba, így került a zenekarba Szalkai Tibor gitáros és Csongor Bálint énekes. Varga Zoltán billentyűs érkezése tette teljessé a csapatot, aki hosszú idő után először áll fel a hangmérnöki és zenei produceri székből, egyenesen a színpadra. A srácok sokszínű és szerteágazó tudásuknak és karakterüknek köszönhetően, megállás nélkül írják az újabb és újabb számokat, így 4 hónap dalszerzés és folyamatos stúdiózás után 2016. februárjában megjelent Világvevő című bemutatkozó lemezük. A USEME tagjai közül Anga-Kis Miklós basszusgitáros és Csongor Bálint énekes a Subscribe-ból, Szalkai Tibor gitáros többek között a The Idoruból vagy a Blind Myselfből, Markó Ádám dobos a Special Providence mellett Hrutka Róbert vagy Ganxsta Zolee zenekarából lehet ismerős, Varga Zoltán pedig a SuperSize Production producereként érkezett a csapatba a billentyűkhöz. vissza

bio:

Első albumuk 2016-ban Világvevő címmel jelent meg, amely 11 dalt tartalmaz.
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i