Dánielfy Gergely

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 923

dalok száma: 1

leírás:

Dánielfy Gergely énekes, Debrecenben született 1997-ben. Gyerekkorában a kosárlabda töltötte ki a mindennapjait. Nyolcévesen kezdett el kosarazni a Ziccer Tigrisekben, majd a Debreceni Sportiskol... bővebben
Dánielfy Gergely énekes, Debrecenben született 1997-ben. Gyerekkorában a kosárlabda töltötte ki a mindennapjait. Nyolcévesen kezdett el kosarazni a Ziccer Tigrisekben, majd a Debreceni Sportiskola igazolt sportolója volt. Kiváló adottságainak és tehetségének köszönhetően már egész fiatalon az idősebbek között is szerepelt. Tizenkét esztendősen már a csapat kapitánya volt, Marosvásárhelyen nemzetközi tornát is nyert a korosztályával. A Debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára járt középiskolába, ekkor kezdett a háttérbe szorulni a sport, és előtérbe kerülni a művészet. A színészetbe végül a gimnázium ötödik évfolyamán szeretett bele. Nagy színházrajongó volt, már kisgyermekként is imádott a nézőtéren ülni. Az éneklés világába már 15 évesen belevetette magát. Elindult a Megasztár tehetségkutató versenyen, ám akkor még úgy döntött, marad a kosárlabdánál. Az éneklés és a kosarazás mellett lassanként megtanult gitározni, zongorázni, szaxofonozni, klarinétozni. 2013-ban az X-Faktorban indult, majd három évvel később ismét. A második próbálkozásával 2016-ban egészen az élő adásokig jutott. A színjátszás sem marad ki az életéből, hiszen 2017 szeptemberében felvették a Kaposvári Egyetem művészeti szakára. A Dal 2018 című műsorba Azt mondtad című szerzeményével jutott be, amellyel az élő adásban Mező Misit sikerült megríktnia... vissza
zenekar dalai
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i