Feltárul a mérhetetlen kétség,
Tengerek, óceánok mélyén,
Minden cseppje azt csobogja,
Láss, ne csak nézz! Láss, ne csak nézz!
A kék szÃnben tündöklÅ‘ égbolt,
A fénylő nap, a sápadt félhold,
Minden csillag azt ragyogja,
Láss, ne csak nézz! Láss, ne csak nézz!
Fedezd fel a kezet, amely téged formált,
Ismerd meg a szemet, ami mindent jól lát,
Érezd át a szÃvet, amely érted dobban,
És arra vár, ismerd meg jobban.
Az állatok szÃnes kavalkádja,
Repülve, úszva, kúszva, mászva,
Mind azt makogja, azt csipogja
Láss, ne csak nézz! Láss, ne csak nézz!
És ott van legvégül az ember,
Tele szépséggel és érzelmekkel,
A szÃve folyton azt dobogja
Láss, ne csak nézz! Láss, ne csak nézz!
Fedezd fel a kezet, amely téged formált,
Ismerd meg a szemet, ami mindent jól lát,
Érezd át a szÃvet, amely érted dobban,
És arra vár, ismerd meg jobban.