Erdőszélen nagy a zsivaj, lárma,
Erdő szélén esküszik a cigányvajda lánya,
Táncra perdül, vígan van ott, az egész cigány had:
Csak egyedül a menyasszony arcán ül a bánat,
Arcán ül a bánat.
Szomorú a cigányvajda lánya,
Rejtett könnyét senki más, csak édesanyja látja.
Vigasztalja: felejtsd el azt a fattyút, az égre!
Édesanyám, fáj a szívem, majd meghasad érte,
Majd meghasad érte!
Már bíz én azt a rongyost nem bánnám,
Ez rangosabb, ezüst pityke fityeg a dolmányán.
Azt a régit meg se látnám, semmije sincs néki!
Édesanyám nekem az kell, az a rongyos régi,
Az a rongyos régi!