Túl késő már, túl késő,
hogy vissza hívjam,
hogy vissza szívjam,
minden szavam.
Kell a könny,
amely permetként hűti
lázas égő nyílt sebem,
de többé nem teszem.
Hol az a nyár?
Mikor boldog gondban voltunk,
hogy sehol egy puha ágy,
hol a jó csóknak áldoznánk.
Alig érintettem meg a lányt,
máris éreztem rajta
a nagy tragédiát,
ő is csak zuhanni próbált,
eltékozolt csókjai után.
Alig érintettem meg a lányt,
máris éreztem
ezt a kutyakomédiát,
ő is csak rohanni próbált,
eltékozolt csókjai után.
Ja és a nap!
Most csak bújik előlem,
mint munkás elől a szívlapát,
pünkösdi királyság.
De visszatalált,
mint tépett eb,
vagy mint túllocsolt virág,
és most szorítva nyakamban lóg.