A domb oldalán, hol csak gazt találsz,
ott áll ma még a roskadt régi ház.
Nem lakja rég csak a fű, s a por.
Eltűnt belőle a boldog gyermekkor!
A volt kisszobám, mi tengerre nézett,
már csak téglafal, mit tépáz még a szél.
Oh, mondd! Hová lett a régi szép?
A vadrózsakert csak a tegnapról mesél!
Elrabolt a város és a fény,
sötét autón értem jött az éj!
Álmot ígért, sikert és pénzt,
s én hátrahagytam a tengerparti részt!
Úgy bánom már! Bánom, hogy így volt!
Álmok nélkül múlt el sok-sok szürke év!
És habár most újraéled minden szép,
már megkopott a házfalán az utcanév!
Kicsi ez a siker még, hogy odalegyek!
Vagyok, aki vagyok! Egy szimpla romagyerek,
aki színpadra lépve sem feledi a múltat.
Köszönetet mondok mindennap az úrnak,
hogy itt lehetek, szeretetben veletek.
Ismerem a tegnapot, hidd el, én nem feledek!
Tudom, honnan jöttem, nem kezelem lazán,
hogy itt lehetek valaki, és ez a föld a hazám!