A másvilágok kapuját megtaláltam, ez lett az adu ászom,
Ez minden titoknak nyitja, melyről nem beszélni tabu láttam
Ábránd csak a remény az alvilágnak mélyén,
Hol fájdalommal alszol el minden nap végén.
Hol szomorú az ébredés, minden döntésed tévedés,
Itt kudarcra van ítélve minden új megmérettetés,
Bár adnál, de véred kevés, csak gyötrelem, kínszenvedés,
Se álmok, se jövő, felesleges a tervezés.
Mint káoszban a szervezés, vagy a vesztesnek érem,
Tudtam eljön az idő, mikor számít majd véleményem.
Sokan feladták, lemorzsolódtak, gyengébbek nálam.
Soha nem térdelek le, így akkor is kiálltam.
Nem tudtak megtörni, a kiutat megtaláltam.
De tűrtem és nyeltem, a pillanatra vártam.
A paradicsom kulcsa végig ökölben kezemben,
De nem láthattam meg gyűlölettel szememben.

Refrén:
Jártam a pokolban és voltam a mennyben is,
Támadtam eleget, de kergettek is.
Voltam csapatban, de egyedül szerettem,
Hogy senki ne dönthessen helyettem.
Jártam a pokolban és voltam a mennyben is,
Volt hol szerettem, és volt hol szerettek is.
A mennyben sírtam, a pokolban nevettem,
Így senki nem ítélkezhet felettem.

Az új világba érve már csodás körülmények,
Se rácsok, se őrök, betartható törvények,
A virágok illatával simogató szél,
A meleg nyár után jött az enyhe tél,
Édes álmomból a nap sugarával
Keltett a reggel a madarak dalával.
A vágyak tárgya nem váratott magára,
Mindenki elérte, csak a gondolatára.
Furcsának találtam, csak béke és szeretet,
A tortából mindenki ingyen kapott azonos szeletet.
Eme csillogó világ majdnem elcsavarta fejem.
Beolvasztja jellemem, mignem elfelejtem nevem.
Nyújtottam a kezem, de a veszett lelekek nevettek,
Túl hangosan vihogtak, észrevettek, így kidobtak.
Azt hitték büntetnek, de áldás volt nekem,
Hisz az értékes semmi, ha semmiért veszem.

Refrén

Megfáradva sebekkel tele értem haza,
Fejemben hetekig zsongott az utam zaja.
Bántam, hogy elmentem, bántam, hogy elvágytam,
Tudatosult bennem, hogy túl sokat elvártam.
Az idő kente el lassan a hegeket,
Majd elkezdtem felidézni a helyzeteket, helyeket.
Találtam végül összefüggéseket, okokat,
Örültem, hogy megéltem ezeket a dolgokat.
Az itt eltöltött pillanatok kamatoztak tudásként,
Nem veheti el senki, használom előrejutásként.
Becsülöm a fájdalmat, megértem a szánalmat,
Tisztelem a munkát, felismerem az ártalmat.
Múltamból tanulok, a jövőmért változok.
Tudom hol a határ, vereséggel is számolok.
Értem az imákat, meglátom a hibákat,
Szívemből csinálom, így élem a világom.

Refrén