Éjszaka volt mikor találkoztam vele.
Vörös a haja,
hatalmas az ajka,
igazi éji ragadozó fajta.
Forró az éj betakar, fekete szárnyaival.
Tudom ő a királyi vad, aki csak engem akar ma.
Aztán karmai közé kap és máris fogja vagy.

Hajnali négy óra,
bezártak a bárok, záróra.
Villog a neon, hajnalodik,
az utca porában fekszünk,
tépjük egymás testét,
és ő úgy elbódít, hiszen ő
a királyi éji vad, aki csak engem akar ma.
Aztán karmai közé kap és újra-újra fogja vagy.

Belém szeretett,
egy igazi őrült szenvedély.
Nem járt többet az utcára, bárokba,
szerelmével üldözött,
de én menekültem előle,
mert szinte égetett az ajka és a teste.
A lépcsőházunkban várt hajnalig meztelen volt a teste,
aztán Karmai közé kapott és újra-újra fogja vagyok.

Szerelmével üldözött,
de a fiújának ez nem tetszett.
A majer Gyurka borotvapengével
szép arcán hat helyen mély sebet ejtett.
Mély a seb,
még mélyebb a fájdalom
talán-talán soha többé nem látom.
Nem érzem, hogy karmai közé kap, aztán újra fogja vagyok.

nem, nem érzem, hogy újra fogja vagyok
nem, aztán nem nem nem semmi nem maradt
szinte semmi semmi semmi semmi nem maradt

Hosszú évek múlva a Fény utcai piacot járva találkoztam vele.
Csak a hangjából és az arcán lévő mély vágásokból ismertem rá.
Én is sokat változtam - motyogtam zavartan.
Kezét kezembe fogtam,
rab madár remegését éreztem markomban,
szomorú voltam.
Szürkés csapzott haját néztem,
ott állt szatyorral a kezében.

Oh, hová lett a csodálatos test,
a vörös csodás hajkorona,
tigris léptek izomzat, a barna bőr.
Eltűnt, elszállt az időben,
semmi, semmi, szinte semmi nem maradt
csak egy fájó csodálatos emlék.
Semmi, szinte semmi, semmi nem maradt,
hová tűnt a királyi éji vad.