Mandulaszagú délutánok,
árnyas fák, rózsabokrok,
béke ül a Szótlan Évek Dombján
Csitri lányok felnevetnek
majd összesúgva integetnek,
a művész úr van ugyanis a verandán
Aztán a néma csend,
madarak, sárga lepkék,
hízott pókok a kerítésen,
hálójuk, mint a drága csipkék
A Szótlan Évek Dombján...
Vénasszonyok kinn a kertben,
kifestve jólöltözötten
nem ismernek mást, csak múltidőt
Fenn a falon a barna képek
ablakok, mik a múltra néznek
összezárva szülőt és nagyszülőt
Aztán a néma csend,
csak néha vesznek a bonbon-tálból
Ők nyugodtak, minden rendben,
legalábbis úgy nagyjából...
A szótlan Évek Dombján...