Üres már a ház,
kihalt és néma
körben törtfehér falak, sok meztelen őr
csak szemben fenn, az emeleten
a volt leányszobában
áll egy sápadt, öreg tükör
Hitte, véletlen csupán,
hogy ittmaradt árván
s majd visszatér, mert kell a régi barát
de nem jön már, hiába vár,
a nagy szem révedő
s minden éjjel álmot lát
Őriz minden női cselt,
tündéri titkot,
sok bájos gyöngymosolyt, kacér ruhát
és ő volt csak, ki ismerte úgy,
ha a vágy fejébe szállt
és bezárta este a szoba nagy ajtaját
Mondd vén tükör,
meddig állod még a kínt,
hogy más látja szépsége csillagát?
Mondd zord üveg,
Lesz-e fény még arcodon,
vagy a gyászfátylon semmi nem tör át?
Hát várd a csodát!