(Kit egy szép leány nevével szerzett) részlet
Siralmas nékem idegen földen
már megnyomorodnom,
Szívem meghervadt nagy bánat miatt,
nincs már hová fognom.
Laktam földemről, szép szerelmemről
mikor gondolkodom,
Jutván eszemben, ott én mint éltem,
könyveimet hullatom.
Mint az szarvasfi anyja után rí,
ha tőle eltévedt,
Szívem úgy hal, vész, halálra már kész,
hogy oda nem mehet.
Már ha nem látom, bár csak hallanom
adná Isten őtet,
Ki vélem együtt sok szerelmet tőrt,
vennék mégis kedvet;
[...]
Ti mezők, hegyek, berkek, szép völgyek,
kikben gyakran jártam,
Szép szelíd vadat, hangos madarat
ott hallottam, láttam.
Isten hozzátok, s adja, rajtatok
az avagy örvendjen,
Azki éngemet akkor szeretett,
mostan se feledjen!