Régi barlang rejtekében,
mély folyóvölgy oldalán
aranybányász és a lánya
éldegéltek hajdanán.
Kórus:
Ó, te drága, ó, te drága
Klementina, jössz-e már?
Zöld mezőnek vadvirága
mind kinyílt és visszavár.
Lenge volt ő, mint egy tündér,
hogyha lépdelt leginkább.
Pedig sokszor jó a bocskor,
mégis úgy járt mezítláb.
Ó, te drága, ó, te drága...
Kiskacsákat vitt a partra
nyári napnak hajnalán,
tüske szúrta át a talpát,
vízbe szédült, jaj, talán?
Ó, te drága, ó, te drága...
Láttam őt, hogy elragadta,
mint egy tollpihét, az ár.
Megsirattam, ámde úszni
én se tudtam, ó, de kár!
Ó, te drága, ó, te drága...
Csak hevertem én leverten
éjszakákon át meg át,
míg egy szép nap észrevettem,
s megszerettem kishúgát.
Ó, te drága, ó, te drága
Klementina, jössz-e már?
Zöld mezőnek vadvirága
mind kinyílt és visszavár.