Riporter: Jó estét kívánok a kedves hallgatóknak. Mai vendégem Bred Pityu, aki egy vámpír. Elsőre talán kicsit ijesztően hangzik, de az ember nem is sejtené, hogy egy hulla fehér arcú és zöldszemű vámpír mellkasában érző szív dobog.
Jó napot Pityu.

Pityu: Jó napot.

R.: Mikor született?

P.: Nagyon régen, 1750-ben Magyarországon.

R.: Akkor most körülbelül… 250 éves.

P.: Igen.

R.: Jól tartja magát.

P.: Kösz.

R.: Mikor lett vámpír?

P.: Még 1780-ban, 30 éves koromban. A családomat elvitte valami furcsa…

R.: Betegség?

P.: Neem, egy autó, én meg egyedül maradtam a nagy földbirtokomon. Jártam a kocsmákat, eléggé züllőt életet éltem. Egy éjszaka mentem haza a részegen, amikor a sötétből előugrott valaki és nyakon harapott. Elgyengültem, elájultam, másnap meg az ágyamon ébredtem kurvára másnaposan.
Kiderült, hogy Tom Kruzoltán volt az aki megharapott és egy választási lehetőséget adott, vagy a halál, vagy a vámpír élet. Én a vámpír életet választottam.

R.: És jól döntött?

P.: Ahhoz képest, hogy így életben maradtam nem volt rossz döntés. Viszont ha inkább meghalok, akkor nem láttam volna ennyi csodás dolgot. Spriccelő vér, végtagok minden felé.

R.: Miről kellett lemondania a vámpír életért?

P.: Először is a nappali munkákról, meg aztán a finom kajákról, mert véren kívül mást nem vesz be gyomrom.

R.: Azonkívül?

P.: Meg a színekről. Fekete fehérben látok mindent 1780 óta. Egy kicsit már unom.

R.: Van tévéje?

P.: Igen, fekete fehér. Nem mintha nem telne színesre, de hát mindegy.

R.: Mi a helyzet a babonákkal?

P.: Nem vagyok babonás.

R.: Nem úgy értem. Például a foghagyma…

P.: Nagyon szeretem a foghagymát pirítóssal, teával…

R.: És a keresztet?

P.: Azt még nem ettem…

R.: De nem vált ki önből félelmet?

P.: Nem.

R.: Ez érdekes. Dohányzik?

P.: Igen.

R.: Sokat?

P.: Nagyon sokat. Napi 20 dobozzal.

R.: Iszik?

P.: Igen, de csak vért, mert a többi nem hat rám sajnos. Pedig a finom magyar borok…

R.: Sokfelé utazott a világon?

P.: Mindenféle országban.

R.: Mindenhol ölt ember?

P.: Persze, különben éhen haltam volna.

R.: Sohasem bukott le?

P.: De, egyszer Norvégiában loptam egy doboz cigit.

R.: De nem úgy. Hanem mint vámpír, lebukott valaha?

P.: Igen, mint enyves kezű vámpír.

R.: De emberölésért letartoztatták már?

P.: Egyszer 1925-ben az USA-ban, Oklahomában elfogtak, de mielőtt lecsuktak volna, megharaptam az egész yardot és elégettem a hullákat. Aztán menekülés közben lelőttek, felravataloztak, én meg megszöktem a koporsóból a temetés előtt.

R.: Tehát volt már temetése is. Milyen volt?

P.: Kellemes. Leszámítva azt, hogy a rokonok sajnos nem tudtak eljönni. Ha-ha.

R.: Mulatságos. Kérdezhetek egy kulisszatitkot?

P.: Nyugodtan.

R.: Hol harapja meg az embereket?

P.: Általában a nyakon az ütőeret harapom meg.

R.: És mi történik ha nem találja el rendesen?

P.: Egy kisbaltát is szoktam használni.

R.: Juj. És mi van akkor, ha az áldozat erősen ellenáll?

P.: Jól fejbe rúgom őket. De általában szoktam magamnál hordani egy zongorahúrt is. Tudja még a régi ÁVOs időkből.

R.: Elnézést de ez egy kissé brutális.

P.: Lehet, de 250 év alatt az ember megunj a cselszövést, a kedveskedést a képmutatást.

R.: De a vámpírokról úgy hírlik, hogy ravaszok és aljasak. Nem pedig brutális mészárosok.

P.: Én ismertem olyan vámpírt, aki láncfűrésszel…

R.: Jó rendben. Ön most éppen hol él?

P.: Budapesten.

R.: Van munkája?

P.: Pénzügy miniszter vagyok.

R.: Érdekes. Ö össze tudja egyeztetni az életmódját evvel a komoly, felelősséget igénylő hivatással?

P.: Persze, végül is ugyan azt kell csinálni, úgyhogy semmi probléma.

R.: Józsi bácsit ismeri?

P.: Hogyne ismerném. Pancser.

R.: Jó vámpírnak lenni?

P.: Jobb, mint halottnak. Ismertem egy halottat, azt mondta, hogy unatkozik, és majd meghal az unalomtól.

R.: És mi lett vele?

P.: Semmi. Továbbra is halott és pokolian unatkozik.

R.: Hogyan lehet egy vámpírt megölni?

P.: A vámpírok napfényre halnak. Kellemetlenebb, ha agyonverik őket. Az nagyon fáj. Ismertem egy olyat akinek szétrúgták a…

R.: Jó jó jó… mennyi vámpír él a Földön?

P.: Fogalmam sincs. A szakszervezet feloszlott 1910-ben, azóta nem találkoztam a régi haverokkal.

R.: Sohasem akart öngyilkos lenni? Tehát nem akarta saját magát megölni?

P.: Öö fizikai képtelenség lenne saját magamat öö nyakon harapni.

R.: Nem úgy értem, hanem komolyan. Sohasem akarta megölni

P.: De egyszer előfordult. Annyira tele volt a tököm az egésszel, hogy egy reggel ki akartam szállni a koporsómból és kimenni a szabadba. Aztán jött a rendszerváltás.

R.: Tehát izgalmas volt az eddigi élete. Köszönöm, hogy itt volt.

P.: Én köszönöm.

R.: Jaj úristen megharap a vámpír!

P.: Haaaaaaaaam.