Ötvennégyszer megmondtam, mit, hogyan és miért
Mégsem úgy lesz, ahogy volt, és nem nyomaszt a tét, hogy
Egyszerűen nem érdekel, mi volt ott a baj, hogy
Bal, vagy jobb, vagy egyszerűen túl nagy volt a zaj
Száznyolcvanhét másodperc, csak ennyi volt talán, vagy
Száznyolcvannyolc, nem tudom, nem figyeltél rám
Persze simán lehet, hogy még több volt, csak kevés most a hely
Ólomsúlyú idők szava, meghajlik a fej
Karcol a szíved belül
Csak hordozod mélyen
Míg megöl
De te miért menekülsz magad elől?
Talán annyira nem is fáj…
Nem mondom el
Nem mondom el
Egy villanás és látni kezdtem, színes volt a kép
Ötszáznegyven, vagy fénysebesség, egy gyári hibás fék
Nem baj, most még jó nekem, holnap elfelejtjük rég
Technicolor, szélesvászon, ezüstszínű kép
Szavak nélkül értem én, amit mégsem mondasz el, mert
Tettek nélkül mit sem ér, csak óva intő jel, hogy
Mégsem kéne úgy ahogy, és egyébként sem ott
Mert nem számít, hogy lesz-e még, vagy soha nem is volt