WOLFGANG:
A nyelvemen a halál íze…
Már nem tart soká!
A Requiem, amit te írsz, nékem szól talán…
Nem tudok többé!
Látod? Kivéreztem! Most már a szívembe kell, szúrjál, ha csak egy csepp vért is akarsz, de abba belehalnék! És az én halálom a te halálod is lenne!
És íme a herceg király lett,
ám, de semmi nem maradt enyém!
A csillagok fénye éget,
és porrá hullok én!
Dúr vagyok, és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok, s a csend!
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok, meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang –
zene, az vagyok én...
[Egy búcsú puszi Amadé-tól és szíven szúrja!]