Ft. Natív

[Ben]
Nem értesz semmit, már nem kell lelki társ
Itt a mesénk félbeszakadt, de te semmit se vársz
Éget ezernyi parázs, mi régen forrón izzott
Kialudt minden szikra, mi hajdan lángot szított
Nem maradt más, csak az örök kín mit adhatnál
Szaladnál, bárcsak a szívemben maradnál
De menned kell, kérlek, engedj el végleg
Nem tudom, mit tegyek, ha nélküled végem
Néma indulatok, magamra hagytatok
Nem láthatom a szépet, nélküled vak vagyok
Nem adhatom fel, örökké küzdenem kell
Kitenném a lelkem, de nem érheted el
Feszült a figyelem, érezd a szívedben
Mit tehetnék többet, ha senkise hisz bennem?
Így lettem magány fogságába zárva
Nem szabadulok többé, körbefont a zárka

[refrén: Ben]
Érezd, hisz neked súg a szél
Vérzek, régen feledtél ne félj
Amit tudtál te megtettél értem
De mennem kell hisz a mesének vége
[refrén: Natív]
Az ének őszinte mást nem hagyok
Összetört szívben egy pár szem ragyog
Lopott csók íze, itt mást nem hagyok
Kopott bók színe, mi már nem ragyog

[Natív]
Mit akarnám, mégis tudod, félek nagyon
Ölelném azt, akiért élek-halok
Minden kimondott szó lesz a szégyenfalon
Te az életed adtad én egy dalom
Te engednél, bennem csókoltat emlékem
Mondd hova lépjek, messzire mennék el
Könnyeim súgják, hiányzol még egyszer
Mondanám, hangoddal minden este ébressz fel
Némít a hiány, ha gondolok az illatra
Emlék bús karjában magam elringatva
Nézek, oly távolinak tűnnek a percek
Az együtt töltött idők nem vesznek
Nem felejtem soha nem, mit adtál az hova lett
Ki szeretne, itt marad, kit szerettem az tovament
Várnak rád odafent, de nem menj el újra
Fognám a kezem, fejem emelném csókra

[refrén]