Nincs már nyugodt nap! Mozgalmas mind!
Én fáradt, vagyok! Mégsem kísért a bánat
Az most várhat! Előtérben a felelet nélküli kérdések,
Mire nem keresek választ, azok majd maguktól eljönnek.
Viszont nyugodni nem hagynak, engem akarnak,
Úgy mint én őket! De miért ütközöm falnak?
Mikor el sem indultam, mert hagytam szívemet ki tisztulni,
A szennyben már nem fürdök, felül tudtam kerekedni.
A sár már nem sebez,a világ nyűge is feledve,
Minden titkom felfedve, bepillanthatsz a lekembe.
Mond mit látsz? Semmit! Az üresség a győzelem,
Ha kérdezed, hogy jó ez így? A válaszom rá : élvezem.
Mert élhetem az életem, a saját utam járhatom,
A világ megváltását, nyugodt szívvel rád hagyom.
Mert én elbuktam, a saját vakságom hajtott,
Megtaláltam az igaz utat mi a tiszta szívben lakott.

Refr.:
Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.

Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.


Tiszta szívvel igaz úton nem jár minden ember,
Ez nekem mégse fáj,de mégis érdekel.
Mert én segítenék szívesen, ha tudnám merre menjek?
Hol a kérdőjelek mögött a válaszok lesznek.
Kezed megfognám, osztoznék a kínodban,
De nem tudom mert megfulladsz a saját szagodban.
A lélek menthetetlen, hallottam ezt sokszor már,
A bűntudatod sokkal jobban mar a sósavnál.
Ez nagy kár, inkább pihenj egy keveset,
Tedd kezed a szívedre, egyszer biztos megleled.
Nem is kell keresned, hagyd, hogy megtaláljon,
Tárd ki a szíved , engedd, hogy teljesen átjárjon.
Az üresség! Ez nem szimpla hülyeség,
Ha tévednék, akkor sem szakadhat rád az ég.
A döntés a te kezedben, hogy le ülsz és csak vársz,
Vagy jót mosolyogsz rajtam, és tovább állsz!

Refr.:
Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.

Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.

Tisztelettel adózom nektek, már nem félek,
Ismételni tudom csak azt, amivel egyet értek.
Szívem hevesebben ver, újabb reményt kaptam,
Zaklatott a gondolat, magamtól miért nem haladtam?
Temetem a múltam, mert a kezemet fogtátok,
A szellemem megtisztult! Jobban látok!
Szememből a szálka is magától pergett ki,
Zöld rétet látok, Szabi a lepkéket kergeti.
Így képzelem a jövőt, mi itt van a jelenben,
Valósággá vált, mit egykor nem is reméltem.
Igaz élt bennem a láng, de csak halványan pislákolt,
Gátakat szakít át, most hevesen fel lángolt.
Az érzéseim újultak, lelki üdvöm megleltem,
Zavarodott elmém sem kínoz már engem.
Úgy, ahogy azt régen 1001 szer tette,
Tiszta szívem, testem az Igaz útra terelgette!

Refr.:
Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.

Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.

Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.

Tiszta mint a víz, mit testem takar el: a szív.
Isten szólít engem, ő az igaz útra hív.
De a bárgyú lélek fél, hogy megrontja az ármány.
Szellemem vírága már csak hervadozó páfrány.