Ne beszélj, ne kiálts, amíg a kezem a lakat a szádon, beszél a csend.
Vakolat roppan a talp alatt, megmaradt végül odabenn.
Szó a szájon, én átveszem, borral lenyelt kérdésnek íze még
ott van, hol nem kerested, csak mélyen elrejtenéd

Poharak koccannak, szeret vagy nem szeret, a szirom dönti el
az ítéletet nem fogadom, járnék a veszéllyel
lehunyt szemek a hibák fölött lebegve őrzik a nyugalmat csak nekünk
s rásimulunk a holdra és holnapba keringünk

Egyszerű, mint a dal
az éj még fiatal
otthagyom az utcán
s futok a busz után

Egyszerű, mint a dal
az éj még fiatal
otthagyom az utcán
s futok a busz után

Zuhanó álomba nyilal a tűsarok s én lábujjhegyre állok
elérni téged, felérni hozzád, szobában mállott
vakolat roppan a talp alatt, sóhajba vész a jó akarat
pohár ha koccan, föld alatt moccan egy kéz, kapar falat

Ne keress, ne figyelj oda, hadd bújjak el a tömegben, elszököm
majdnem nyertes, mindig többet veszít.
Menekülési útvonal már a fejedben és az előtted ülőkön
látszik a várakozás, figyelik lépteid.

Egyszerű, mint a dal
az éj még fiatal
otthagyom az utcán
s futok a busz után.

Egyszerű, mint a dal
az éj még fiatal
otthagyom az utcán
s futok a busz után.

Egyszerű, mint a dal
az éj még fiatal
otthagyom az utcán
s futok a busz után.

Egyszerű, mint a dal
az éj még fiatal
otthagyom az utcán
s futok a busz után.