Eldobom az agyamat is és
belevágom magamat is,
abba a filmbe, ami arról szól,
hogy nem szól semmiről.
Nyakkendőt kötök a nyakamra,
egy mosolyt erőltetek magamra,
mert azt mondták nevetni kell,
pozitív szemlélet ezerrel.
Túl egyhangú, sivár lett a táj,
ugyanaz a szar megy a tévében.
Ugyanolyan arcok ülnek velem a metrón,
feszülős öltönyt hordok a liftben.
Hogy azt higgyék, csak a dizájn új,
pedig már régen kinőttem.
Volt idő, amikor még azt hittem,
hogy egy felhőkarcolót építek.
Csak tudnám hová lett,
sehol se találom, az életem.