Mezítláb mentem a nyárból a télbe,
Nagykabátban jártam napsütésben,
Rájöttem már, ez voltam én.
Boldog voltam ahol megvetettek,
S néha szívtelen hol úgy szerettek,
Rájöttem már, ez voltam én.
Mindig csak a felhők közt jártam,
S mire végre visszataláltam,
Rájöttem már, hogy lassan menni kell.
Mindig csak a fényt kerestem,
S végül csak egy árnyék lettem,
Rájöttem már, ez vagyok én.
Soha nem hittem, hogy nem lehet másképp,
S mindig visszafelé sült el a játék,
Rájöttem már, ez voltam én.
Mindig jöttem mikor menni kellett,
S végleg itt maradtam mind emellett,
Nem értem mért, ez voltam én.
Volt, amikor messzire szálltam,
Többé már nem bír el a szárnyam,
Elfáradt már, mégis szállni kell
Mindig álmodtam egy szebb világról,
S lassan eltűnök a nagyvilágból,
Még nem jöttem rá, mért vagyok én,
Még nem jöttem rá, mért vagyok én…