Kiléptem, lenéztem, megláttam magamat.
Vennék én festéket s festeném falamat.
A portától csak három perc járóföld a Hold,
Kerestem, találtam is, olyat, amilyen volt.

Csak három perc járóföld innen az ég,
Csak három percre világítanak a lámpák,
Csak három percig marad a szemem kék,
Csak három percre engednek itt át.

Ez az élet de szép, olyan csuda bíborvörös,
Káprázok is rendesen, s az ujjam meg-megbökdös.
Ide-oda ténfergek, mint a férgek a fában,
Mikor lelek végre kincset a vízesés falában?

Csak három perc járóföld innen a liget,
Csak három percre csillognak a csillagok,
Csak három percig ihlet meg az ihlet,
S csak három percre lehetek itt boldog.

Végre leesett, végre van ecsetem
És mindenkinek végre elecsetelhetem,
Hogy valóban valódban nincs már mit tenni,
Fogni a festéket s a falra felkenni.

Csak 3 kerek percre kellene egy ketrec,
Melyben 3 pereccel, s 3 ecsettel festeni lehetne egy kertet,
Lefesteni csak eme 3 percet,
Melyben megannyi kerekperec dolgot mondatot pötyögtem,
Lötyögtem ezen esztelen elméleten, és amazt, de nem emezt kortyolni,
Karattyolva horkolni, s perecekkel emeletet Festeni Pestre.
Eztet elkerülendõen, fosztóképzõen 3 percre megállni,
Meg-megcsodálni festményemet a kertrõl,
Melyet nagy-nagy szívvel, lélekkel, amúgy lószõr ecsettel festettem Nektek
Foggal körömmel, de örömmel 3 perc alatt, Elvetve minden gondot, fonalat,
De mostmár mondókám elvégre végére ért,
S végül hálát mondok eme 3 eltelt kedves és boldog percért...

Csak 3 perc járóföld maradt még hátra,
Csak 3 perc járóföld, mert ez még kell,
Csak 3 perc járóföld innen a Mátra,
Csak 3 perc, s álmomból már a Nap kelt fel...