Ott ahol a rónaságra, messze-messze ráborult az égbolt,
Ott van egy kis kopott falu, ami nekem azért mindig szép volt.
Öreg ház a falu szélen, udvarában réges-rég nem járnak,
Úgy, mint régen odamennék, de üres házban vendéget nem várnak.
Amikor még vártak engem, de szép is volt, de jó is volt nékem.
Édesanyám ölelése, egy-két csókja, a legszebb emlékem.
Odavisznek még az álmok, a fecskék tán még most is visszaszállnak,
Mennék én is, de minek már,
üres házban vendéget nem várnak.