Elkerültem a falunkból, nádfedeles kis házunkból régen.
Nem hittem, hogy ez a világ, szebbet-jobbat máshol sem ád nékem.
Százszor bánom, hogy eljöttem, kisemmizett senki lettem, összetörték szívem!
Mind csak hazug délibáb volt, az igazi boldogságot csak te adtad nékem.
Őszi szelek fújdogálnak, vége van az illatozó nyárnak.
Fejem fölött darvak húznak, búcsút intve a hervadó tájnak.
Falunk felett, hogyha szálltok, és egy kislányt sírni láttok, értem hull a könnye,
Mondjátok, hogy ne sirasson, nehogy szíve meghasadjon, hazamegyek érte!