A Tatai Haranglábon, híres-neves toronyházon, éjfélt mutat az óra.
Csillagfényes nyári este a főutcán lépegetve fülembe cseng egy nóta.
Valamikor régen húzta a cigány, szerenádot kapott akkor egy kislány.
Ölelt, csókolt, nem feledtem, pedig régen legénykedtem a tatai tó partján.
Azóta is emlegetem, minden évben felkeresem a Harangláb városát.
Ifjúságról álmodozva, végigjárom dúdolgatva, madárdalos tópartját.
Csárdában a nóta most is körbejár, tüzes baji borral töltve a pohár,
Lányokkal már nem cicázom, van énnékem hites párom, aki engem csókkal vár.