Mi lesz velem

Young G

Punnyadok öcsém és azon töröm a fejemet
Hogyan lehetne jobb mert már nem találom helyemet
Elegem van, szenvedtem már eleget
Igazán kijárhatna nekem is egy kis tisztelet
Amiket én adtam azt nem kértem vissza
Szerintem nem voltam soha egy nagy gizda
Nem is tudnék mire is lehetnék
Pedig tudom hogy sokan azt szeretnék
De én nem tudok mindig meg bukok
Hogyha megrúgnak engem én akkor vissza rúgok
Tudom sokszor hogy nem ez lenne a helyes
Ezért kapom az élettől a nyaklevest
De hogy mi lesz a vége még én azt meg várom
Remélem akkor is velem lesz az én párom
Akit szeretek meg iszonyat hogy imádok
Isten veletek én most elbúcsúzok barátok

Mi lesz velem minden nap ezt kérdem,
Mikor fogtok kiállni ti értem
Nélkületek magányosan hajtok
Egyedül is de megnyerem a harcot

Mi lesz velem, minden nap ezt kérdem
Mikor fogtok kiállni ti értem
Hiába a sok emlék köt össze
Kiabálva nézek a tükörbe

Nehogy azt hidd hogy most papucs lettem
Akkor is amikor te nem ő ott volt mellettem
Megint azt hittem hogy tisztán látok
Közben eltűntek mellőlem a barátok
De tisztelet annak, kivételek mindig vannak
Kik soha el nem hagynak, örökre velem maradnak
Legalább is addig, amíg ki bírom
Gondolataimat papírra írom
Amit csinálok az régóta egy hobbi
Tudom a csajok ezért nem fognak le sz****
Pénzem se volt és lehet nem is lesz belőle
Néha nem tudom hogy hátra vagy előre
Nézek én avagy tartok-e
Esetleg a hátam mögött kavartok be
De most már mind egy, engem nem érdekel semmi
Keménynek kell lenni ezeket el kell feledni.

Mi lesz velem minden nap ezt kérdem,
Mikor fogtok kiállni ti értem
Nélkületek magányosan hajtok
Egyedül is de megnyerem a harcot

Mi lesz velem, minden nap ezt kérdem
Mikor fogtok kiállni ti értem
Hiába a sok emlék köt össze
Kiabálva nézek a tükörbe

De hogy ha én most bele bele gondolok
Félek attól hogy ti soha nem lesztek boldogok
Meg még attól is őszintén én tartok
Tőlem testvér hogy ti mit is akartok
Remélem semmit és hogy hátsó szándék nincsen
Nincsen nekem rejtegetni való kincsem
Amit elétek kétkezűleg tárhatnék
Egy-két stukkert komolyan be táraznék
Mert már elegem van abból is hogy
Folyamatban tolom én a lantot is
És állandóan azon jár nekem az eszem
Amit csinálok jól vagy rosszul teszem
Az égbe most már büszkén kiáltom
Tudom Istenem volt mire nekem várnom
Mai naptól nem kell nekem dirigálnom
Egyes egyedül magamra kell vigyáznom
És senkire másra ki velem fel állna
Nem járna a szája és értem kiállna
Dolgokat úgy érzem én kezelem
Csak azt nem tudom mi lesz majd én velem.

Mi lesz velem minden nap ezt kérdem,
Mikor fogtok kiállni ti értem
Nélkületek magányosan hajtok
Egyedül is de megnyerem a harcot

Mi lesz velem, minden nap ezt kérdem
Mikor fogtok kiállni ti értem
Hiába a sok emlék köt össze
Kiabálva nézek a tükörbe

Mi lesz velem minden nap ezt kérdem,
Mikor fogtok kiállni ti értem
Nélkületek magányosan hajtok
Egyedül is de megnyerem a harcot

Mi lesz velem, minden nap ezt kérdem
Mikor fogtok kiállni ti értem
Hiába a sok emlék köt össze
Kiabálva nézek a tükörbe
előadó: Young G
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: Young-G

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 11725
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i