Szavak.
Szürkület, majd pirkadat,
Napok követik a napokat.
Korog a lelkem, éhezem.
Erőtlen, de felvértezem.
Égre festem tekintetem,
Az elmúlt időt kémlelem.
Zengő dallamok fejemben,
A szenvedély szememben.
Csónakom már a mélyben,
Romokban hever, s végleg.

verse.
Hulljon most szét ezer darabra kopott lelkem,
Szálljon el hozzád is, egy aprócska por szem.
Mikor a tükörbe nézel, mond vajon kit is látsz,
Aki szerettél volna lenni, vagy akinek lenni muszáj.
Magadnak fellelj meg, ne nekem, vagy másnak.
Hiszen egy tökéletes embert hiába várnak.
Minek siratod a múltat, hisz a jövő még előtted,
Én vagyok a tükör, és elmondom ki lehetne belőled.

refr.4x
Tükörként szolgálok,
Hibáim pókhálók,
Üvöltő lelked,
Most sorvad el benned.
Szállna a lepke,
De a háló el lepte.

verse.
Szolga lelkek körülöttem, kik beállnak a sorba,
Pokol tornáca ez, és álmom belefulladt e korba.
Fáradt lelkem, mond, bánkódók hánya ölel,
Hiszen ők is harcolnak, és már ököllel.
Szavak a távolban, mint hajó a zátonyban,
Tettek a távolban, mint karó a hátamban.
Arcom, mi rémült, mint kislány ki szédült,
Volt ki még becsült, de az arcokon rém ült.

refr.5x
Tükörként szolgálok,
Hibáim pókhálók,
Üvöltő lelked,
Most sorvad el benned.
Szállna a lepke,
De a háló el lepte.