MC SooN:

Megíródott a versem, ködös hajnal tájba,
kinézek az ablakon az erdő karja tárva.
Rágyújtok egy cigire mikor kilépek onnan,
minden reggel új remény ami a földön koppan.
Felnézek az égre, szétszakadtak a felhők,
hideg van és fázom még is kívánom az esőt.
Eldőlhetek végre az utca padka mellett,
ja az utca padka mellett tőlem csak ennyire tellett ah.
Elhagynám a múltat, de folyton követ hazáig,
elhagynám az árnyékom, de folyton követ hazáig.
Ami anno piros volt mára régen kifakult,
egy toll maradt meg számomra az élettől vigaszul.
A kötél fent a padláson, egyre jobban kívánom,
nem állít már meg senki, elhagyom a világom.
Megszólnak hogyha hibázom, de kérdezem ki hibátlan?
gyűlölök már mindent, amit a múltban még imádtam.

Refrén [Clemy]:

Élünk, élünk a holnaptól félünk,
egy emberi érzés, hogy jobbat remélünk.
Jót és rosszat egyaránt megélünk,
így lehet teljes az örök regényünk . . . 2X

Hekiii:

Torkomban gombóc, felkavaró érzések,
íróasztal alján, összetépett fényképek.
Régi szép emlékek, elfeledett értékek,
álmokba' bevillanó, számtalan rémképek.
Olyan sérelmek, melyeket soha be nem gyógyítok,
kiadnám a dühöm, de inkább magamban ordítok.
Mit tennél a helyemben, ha a hullámok elsodornak,
és bármi jót cselekszel, mindenért téged okolnak.
Súlya van a szavaknak, ezt tapasztaltam párszor,
mégsem bánok egyet sem, hisz vezekeltem százszor.
Az Isten, már nem pártol, így , hogy élnék a jelenben,
felemészt a múltam, nincs ki jobb életbe tereljen.
Támadások értek, engem minden irányból,
így elegem van már, e fékevesztett világból.
Eldobnám az életem, és ott állnék a peronon,
egy lány kiált, hogy NE TEDD, de már nem hat rám a feromon.

Refrén [Clemy]:

Élünk, élünk a holnaptól félünk,
egy emberi érzés, hogy jobbat remélünk.
Jót és rosszat egyaránt megélünk,
így lehet teljes az örök regényünk . . . 4X