Ha már nem segít,
könny és szó,
szívedben már nincs más
csak a fájdalom,
megtörten állsz,
elhagy sok régi társ,
csak bennem bízhatsz már...
Mint egy híd,
mely a romlás vizén,
feszül majd eléd,
mint egy híd,
léted zajló vizén,
fekszem majd eléd!
Ha a mélyben jársz,
hol nincs már út,
mázsás nagy súly hull rád,
magányod földre sújt:
így vár az éj,
a szótlan vaksötét,
csak engem hívhatsz még...
Mint egy híd,
mely a romlás vizén,
feszül majd eléd:
mint egy híd,
léted zajló vizén,
fekszem majd eléd!
Álmod gyors hajó,
szállj fel rá,
szédült nagy fényt ne várj:
elmúlt már a csillogás!
új út vár rád,
s lépni félsz még,
hívj majd ha kell egy társ...
Mint egy híd,
mely a romlás vizén,
feszül majd eléd:
mint egy híd,
léted kavargó árján,
fekszem majd eléd,
csak hívj!