Szép volt

MT mc

1.Ezt a számot igazából nem érdekel ki hallgatja,
igaz nem tartozik másra de mostmár bárki hallhatja,
a lényege annyi hogy egy részem örökké eltünt
hiába keresem nem lelem meg az életem kilendült,
sokan vannak rajtam kivül akik jobbak és szebbek,
de én tudok olyan dolgot ami láthatalan a szemnek,
tudok szívből szeretni akár évekig várni,
tiszta lelkiismerettel élni és jó uton járni,
pár honappal ezelött nem gondoltam volna,
hogy ilyet fogok irni nem hallgat el a nóta,
Minden hangjegy játszik és a szivem egyre gyengébb,
Az agyam ennyit mond hogy gyerünk tesó szedd szét
De nem hallgatok rá mert sokszor ez lett a baj,
Olyanokat gondolta hogy még most is belém mar,
szinte megöl minden gondolat és érzem hogy fáj,
Soha nem tudtam hogy ilyen rossz és nem szól a száj.

Refr. 2x
Minden emlék minden szertefoszlott álom,
meghaltam nem élek a helyem nem találom,
Az érzés megöl a szivem megszakad
Már fikarcnyit sem érnek a számból jövő szavak.

2.
Pedig boldog voltam akár egy álombeli élet,
Túl happy volt a szivem mostmár nem élek,
a testem a földön messze szállt a lélek,
a fentiektől az égvilágon semmi mást nem kérek,
Sokszor mondják gyerek vagyok de nem érdekelt,
Ezért mindent máshogy tettem és a végén megviselt,
A kéztetés bennem van hogy örökkre el menjek,
de mit oldok meg vele ha más utána szenved,
ha a sirom előtt állnának akik mind fontosak nekem,
Én a föld alatt sirnék mert tudom hogy szerettek,
nem menekülök de fáj az érzés nagyon rossz,
hisz az első igaz szerelem egy felejthetetlen dolog,
Én nem kérek sokat csak annyit emlékez rám,
nekem te maradsz mindig a legédesebb lány,
Nagyon nem tudom kifejezni sima szavakkal,
márcsak azért sem mert tudom egyszer véget ér a dal.

Refr. 2x

3.
Lassan lezárom a számot és ilyet utoljára adok elő,
remélem a szivem és az eszem ehez majd még felnő,
szomoru vagyok de elvileg majd elmulik,
most ugyérzem a szivem darabokra hullik,
szép volt jo volt és köszönök neked mindent,
megmutattad mi a szerelem de vesziteni is kell,
lehet sokszor mentem az agyadra de volt sok boldog perc,
bizom benne hogy ezek után is sok ilyen lesz,
itt mosz nem használ se gyogyszer se doktor se semmi,
ezen a dolgon egyedül kell majd tovább menni,
nem mondom hogy megbántam mert nagyon jól esett,
az hogy mindig velem voltál és ápoltad a lelkemet,
soha nem volt olyan bennem hogy igazán szerelmes lettem,
de tapasztaltam átéltem most pedig egyedül fekszem,
tudom barátként mindig szeretsz és előlem nem szaladsz,
jol jegyezd meg baba örökké a szivembe maradsz..
előadó: MT mc
album címe: keressük!
megjelenés: 2011
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1655
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i