Mikor még mellettem ébredtél,
nem volt más.
Szavak nélkül némán értettél,
mint vágyott társ.
Pedig épp csak úgy jöttél,
mint az arra járó szél,
mégis megérintettél.
Mint egy esőcsepp a szélvédőn,
csak táncoltál,
s gurultál tovább a szívemről.
De hol vagy már?
Ahogy jöttél, úgy mentél,
s amit közben itt hagytál,
ma is Téged hív és vár.
HÁROM NAPJA MÁR A SZÉP SE JÓ,
KIFAKULT AZ ÉG, ÉS CÉLTALAN A SZÓ.
HÁROM NAPJA SÍR A CSEND,
MERT SZÉTTÖRTED, NÉZD,
MI VOLT A SZÍVEMBEN BENT.
Amit éreztem és éreztél,
az nem volt más,
csak egy nyárba fordult hosszú tél,
egy megváltás,
a kihalt lélek hajnalán
együtt újraéledés,
kívánt csókra ébredés.
Ma már rájöttem, csak álom volt
az édes lét,
hogy szíved minden percben rám gondolt,
és hozzám ért,
mert ahogy jöttél, úgy mentél,
s amit közben itt hagytál,
ma is Téged hív és vár.
HÁROM NAPJA MÁR A SZÉP SE JÓ,
KIFAKULT AZ ÉG, ÉS CÉLTALAN A SZÓ.
HÁROM NAPJA SÍR A CSEND,
MERT SZÉTTÖRTED, NÉZD,
MI VOLT A SZÍVEMBEN BENT.
Fázom, mert meztelen hagytál itt
ezen az ágyon, hol megtörtént a Mindenség.