A tükör másik oldalán állsz és
nézed, ahogy nézlek
Csendben figyelek, hátha ma végre
mondasz valami szépet
Mi ez a rémült hallgatás
ez a diszkrét halálfélelem?
A szavak között sodródom szédülten
ilyen messzire mégsem készültem
te mutattad az utat az agyad most kutat
egy kedves emlék után
Holnapután visszaviszem a csillagokat
amiket nem érdemeltél meg
Leszerelem a szárnyaimat, úgyis
betonként húznak le
Látom, minden válaszra van kérdésed
minden gyógyírre betegséged
csak a lényeg, ami végleg
elveszett valahol
Marad a cukormáz
elkábít
nem számít más
csak az érzés
így jó
A tükörszilánkokat szedegetem
újabb kötés a bal kezemen
a képeslapokat nézegetem
délre költözöm
holnapután.
Marad a cukormáz
elkábít
nem számít más
csak az érzés
így jó.