Csurgai Attila

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1361

dalok száma: 0

leírás:

Csurgai Attila Magyar dobos. Első komolyabb zenekara a Ferm volt. 1970 őszén 16 és fél évesen került az együttesbe egy dobosválogatás alkalmával, ahol Chicago együttesnek az I’m a man című dalá... bővebben
Csurgai Attila Magyar dobos. Első komolyabb zenekara a Ferm volt. 1970 őszén 16 és fél évesen került az együttesbe egy dobosválogatás alkalmával, ahol Chicago együttesnek az I’m a man című dalának dobszólójában nyújtott teljesítményével győzte meg az együttest, hogy ő lesz a befutó. Abban az időben nem lehetett egy könnyen lemezfelvételhez jutni, és bár nagyon szerette ezt az együttest, 1971 április 29- én elhagyta a zenekart, remélve, hogy talán máshol ez meg fog valósulni. Így került a Jam együttesbe. Az igéretes zenekar felállása: Tátrai Tibor gitár – Csomós Péter ének – Csurgai Attila dob – Kiss Zoltán basszusgitár volt. Rövid életű volt, mert szinte az egész csapat átment a Juventus együttesbe. 1971-1972 volt ez a két éves szép időszak, amikor a felállás Tátrai Tibor – Csurgai Attila – Pápai Faragó László – Csomós Péter – Sipos Péter volt. Ez a zenekar már több felvételhez is jutott és indult a táncdalfesztiválon is, valamint több külföldi turnéja is volt. egy ilyen NDK-s turnén, ahol már Tátrai Tibor helyett, aki a Syrius együttesbe ment, Kékesi Zoltán (később Hungária, Dolly Roll) gitározott, lepattant a Csomós Péter és a Pápai Faragó László... Így hát ismét váltani kellett. Jött a Hungária 1973 januárjában. Fenyő Miklós – Csurgai Attila – Sipos Péter – Kékes Zoltán – Szűcs Antal Gábor volt akkor a felállás. Ez is igéretesnek indult, de itt meg a saját hanyagsága miatt kellett távoznia. Már nem először elkésett egy vidéki fellépésre való indulásról... először csak pénzbüntetést helyezett kilátásba a Fenyő, mivel azt Csurgai nem volt hajlandó elfogadni, egyszerűen kirakták a mikrobuszból és már nem is volt tag...Ennyi! Egy fél év csak beuró dobosként, például nyáron az Atlantis zenekarral a Balatonon. 1974 őszén az Óceán együttes következett. Kiss Zoltán basszgitár – Marschalkó Zoltán szólógitár – Molnár Erik ének – Mikulca Sándor szólógitár – Csurgai Attila dob volt a felállás. A zenekart az Omegás Molnár György (Molnár Erik bátyja) is nagymértékben segítette, de nem jött össze és 1975 júniusában feloszlottak. Bizonytalanság ismét... Tolcsvay Béla 1977 szeptember 19-én meghívta a Tolcsvay együttesbe, ahol a felállás: Egri László szólógitár - Czipó Tibor basszusgitár - Csurgai Attila dob és a zenekarvezető Tolcsvay Béla gitár és ének. A korábban inkább akusztikus zenét játszó együttest a Tolcsvay akkor formálta rockosabbra... Ez is jól indult, sok koncert volt. Rádiófelvételek is voltak és még filmzenéket is csináltak. Pl.: Tar Béla: Családi tűzfészek című filmjéhez. Jött egy felkérés Olaszországból, hogy zenéket kellene írni és élőben játszani egy fél évig. Erre a zenekar el is kezdett készülődni, de a beígért nagy pénz és a szereplés is kútba esett, mert a megrendelő közben tönkrement... és az együttes is tönkrement, hiszen minden erejükkel erre készültek. Ezért Tolcsvay Béla zenekarvezető úgy döntött 1978 áprilisában, hogy felfüggeszti a zenekar tevékenységét! Azután jött egy turné az NSZK-ba SCARABEUS együttessel (Marsall Géza gitár, ének - Ullmann Ottó bassgitár, vokál - Halász János billentyű, ének - Bontovics Kati ének - Sipos Endre trombita, basszusgitár, vokál - Friedrich Károly harsona, basszusgitár,vokál - Csurgai Attila dob) 1978. május 10-én állalpodtak meg és június 28-án indultak. Azután Kormorán még 1978 decemberében, majd a Szivárvány együttes 1979. áprilisáig, majd Szovjetúnióban egy koncert az Új Illés együttessel (llés Lajos – Jenei Zsilveszter – Selmeci ( Tihamér) László – Csurgai Attila). Azután jött a a Főnix együttes (Mihály János basszus gitár - Jenei Szilveszter szólógitár, ének – Mihály Brigitta vokál – Bornai Tibor billentyűk, ének és Csurgai Attila dob). Koncz Zsuzsát és Zoránt kísérte ez az együttes. Később különböző felállásokban Csurgai Koncz Zsuzsát közel 10 évig, Zoránt 13 évig kísérte. Ezután bő két év Várkonyi Mátyással a Rockszynházban 1985 július 25-ig, majd az Apostol együttes következett, akikkel a Rockszínházban is együtt zenélt. És jött a Nokedli együttes, a B&O zenekar (Benedek Tamás hozta létre, Koós János kísérőzenekara volt), majd a T.Monográf következett amely egy albumot is kiadott (Tolcsvay László zene – Müller Péter Sziámi versek) Tamagocsi címen. Zenekari tagok: Tolcsvay László:billentyűk-ének, Czerovszky Henriett-ének, Csurgai Attila dob-percussion, Hrutka Róbert szólógitár, Jamie Winchester gitár- ének, Kozma Orsi-ének, II. Lengyelfi Miklós basszusgitár. Ezután inkább hobby zenekarnak nevezhető formációkban dobolt. Pl.: Pannonia Express, Headline Band, Aktor-rock, NO coMMent együttes. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i