Tekse Balázs

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 2057

dalok száma: 11

leírás:

Zenével már egészen kiskorom óta foglalkozom. Először csak hallgattam, később pedig megpróbáltam művelni is. Az első „fertőzést" a 80-as évek vége-felé kaptam, amikor is meghallottam a Europe zenekar ... bővebben
Zenével már egészen kiskorom óta foglalkozom. Először csak hallgattam, később pedig megpróbáltam művelni is. Az első „fertőzést" a 80-as évek vége-felé kaptam, amikor is meghallottam a Europe zenekar 1986-ban megjelent Final Countdown című nagylemezét. Talán ez volt az első olyan zenei élmény, aminek a hatására komolyabban is elkezdtem érdeklődni a muzsika iránt. vissza

bio:

Elsőként zongorázni tanulgattam egy „önfejlesztő házi-tanfolyam" keretein belül, aminek egyik meg nem valósult végkifejlete egy majdnem létrejött szinti-pop formáció volt. Majd viszonylag későn ( i.sz... bővebben
Elsőként zongorázni tanulgattam egy „önfejlesztő házi-tanfolyam" keretein belül, aminek egyik meg nem valósult végkifejlete egy majdnem létrejött szinti-pop formáció volt. Majd viszonylag későn ( i.sz. 1997-ben) jött a gitározás. Alapvetően hobbi-gitárosnak tartom magam, de talán a sportolás mellett ez a tevékenység áll hozzám a legközelebb. Az iskolazenekarok végig kísérték eddigi zenei utamat. Már középiskolai éveim alatt is tagja voltam iskolám zenekarának, akikkel két évig játszottunk együtt (2001-2003). Ezzel párhuzamosan jó pár zenekar munkásságában is tevékenyen részt vettem, ami odáig fajult, hogy megjelent egy nagylemezünk, bejártuk hazánk kisebb-nagyobb klubjait, fesztiváljait és sikerült eljutnunk külföldre is. …és az RSB. Az alapgondolat 2003-ban tőlem származott, abban a reményben, hogy a (zeneileg kissé egyhangú) főiskolai rendezvényeket színesebbé tegyük élőzenével. Andorral (az akkori tankör-társammal) dobos keresésbe fogtunk és egy kis segítséggel hamar rátaláltunk az akkori évfolyamtársunkra, Joey-ra. Zola 2007 tavaszán történt csatlakozásával pedig kialakult az a formáció, ami a zenekar kezdeti elképzeléseit tükrözi. vissza
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i