Liversing
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 9720
dalok száma: 7
leírás:
bio:
A kezdeti repertoár nagyrészt instrumentális számokból állt össze, de a divatos táncdalok mellett műsoron tartották a korabeli beat-slágereket is.
1965-ben, már stabil koncertzenekarról beszélhetünk. A Budai Ifjúsági Parkban 10.000 (!) néző kíváncsi a Liversing együttes muzsikájára, az átlagos hétvégeken kb. 800-1000 ember előtt játszanak kerületi klubokban.
Főhadiszállásuk Óbudán, a Lajos utcai klub, de megfordulnak a zuglói Danúviában is. Repertoárjukat ekkorra már döntően a rhythm & blues számok (Rolling Stones, Them, Animals, Yardbirds, Pretty Things stb.) teszik ki, de szívesen idézik fel a Beatles örökbecsű darabjait is. S hogy milyen sikerrel, arra bizonyíték, hogy lelkes közönségük a „kis Beatles” jelzővel ruházza fel őket.
1966 elején még minden változatlan a zenekar körül; a közönség stabil, a klubokban az állandó fellépés biztosított. Ősszel viszont megkezdődnek a tagcserék. Érkezik Pataky László billentyűs, majd hamarosan kiválik Homonnay Zsombor dobos, Szabó Lajos gitáros valamint az énekes, Túri Árpád. Homonnay utódja Balla Lajos, Túrit a basszista Varga László, valamint különböző session-énekesek helyettesítik. Így átmenetileg Juhász Gyula (Márió), illetve Éliás Gyula is zenekari tag.
1967 január végén három saját számot rögzítenek a Magyar Rádióban. Kettőt később törölnek (Más dolgába nem beszélek, Vér folyik), így a rádiós archívum mindössze egyetlen egy felvételt (a Miért? címűt) őriz az együttestől.
Márciustól Merczel András ül a dobok mögé. Tavasszal TV szereplés, nyáron kislemez felvétel, ahol csak a zenekari kíséretet bízzák rájuk (Koncz Zsuzsa: Jaj, mi lesz velem; Máté Péter: Nem kell). Eközben a repertoár Cream- és Jimi Hendrix dalokkal bővül. Év végén Varga távozik, majd jönnek a Demjén-testvérek. Ezzel elindul a Liversing történetének második fejezete.
1968 elején úgy tűnik, hogy kitart az addigi lendület. Tar György májusban elhagyja a szinte teljesen kicserélődött zenekart. Júliusban a Magyar Rádió- és Televízió III. Táncdalfesztiválján, két számban kísérnek (Nagy Éva: Ez az utolsó randevúnk és Mátray Zsuzsa: Könyörögni nem fogok).
Augusztusban újabb váltás: Pataky helyett Szabó Mihály a billentyűs. A Liversing utolsó felállása így alakult: Demjén testvérek (Ferenc –basszusgitár, ének és István -ének), Szendrődi Zsolt -szólógitár, Szabó Mihály (Michael) –billentyűk és Merczel András -dob. Ez az összeállítás utolsó óriási sikerét aratja a Budai Ifjúsági Park színpadán. Ősszel az ORI (Országos Rendező Iroda) egy hónapos letiltással bünteti az együttest. Utolsó koncertjükre 1968. november 29-én, Dunaújvárosban kerül sor. Ekkorra a tagok között már felüti fejét az elégedetlenség, elsősorban a médiaszereplés hiánya miatt. A legnagyobb vitát azonban a „hogyan tovább” dilemmája váltja ki. Megegyezés hiányában a Liversing a feloszlás mellett dönt. Demjén-fivérek Szabó Mihállyal megalakítják a Meteor együttest, Szendrődi és Merczel az Olympiába távoznak, ahol egy ideje a régi társ, Varga László zenélt.
Az együttes 1981-82–ben, a nosztalgiahullám hátán újra próbálkozik. Az Új Liversing két-három bulit játszik Óbudán, Szendrődi Zsolttal, Homonnay Zsomborral, és Éliás Gyulával.
2005-ben, a Moiras kiadó gondozásában megjelenik az első LP, 1965 - Rhythm and Blues Madhouse in Hungary címmel.
2006-ban (ugyanazon kiadótól) a második bakelit korong is napvilágot lát, mely az 1967 - Magnetic Depths and Electric Heights címet viseli. Mindkét hanghordozó a technikus Tar György hosszú éveken át őrzött, javítgatott felvételeiből készült.
2008. A Paprikázz fel! című magyar beatválogatás lemezen megjelenik a rádióban fennmaradt Miért? c. szám.
2009. június 12. A MOM Színháztermében megrendezett I. Beat Randevú keretében (az Anonymus, a Nevada és az Echo társaságában) színpadra áll a Liversing. Ezúttal az alapító Homonnay Zsombor dobos és Túri Árpád énekes mellett, Pataky László orgonán, Hanka Péter szólógitáron, Kelemen András ritmusgitáron és Kálóczy Egon basszusgitáron idézték meg az együttes aranykorszakát.
vissza