Holdvirágos égen, éjfeketeségben,
Csillagának fényét leste két szemével.
Megfáradt kezével tüzet rakott éppen,
Holdvirágos éjben, örök sötétségben.
Őszi szellő járta ködös rónaságon
Beteg lélek hangján sírtak fel a lángok.
Messze még a hajnal, didergett csak fázón,
Künn az őszi éjben, ködös rónaságon.
Egyszerre a hamvak mélyire lenézett,
S izzó parázs rajzolt szeme elé képet.
Halott lángok képét tükrözte az ég is,
S fénylőn szállt az éjbe, szállot véges végig.
Lánctalpak nyomától kínzott népet látott,
S fiút, kit száműztek távol hazájától.
Idegennek láncát karjain érezte,
Halott hősök hangját ekkor megértette.
Holdvirágos éjben, örök sötétségben,
Parázsló hamvak közt himnusz szállt az égbe.
Fohásza csak szállott a büszke királyhoz,
Ő mentse meg népét az örök haláltól.