Magányos ősz
Mikes Éva
lépte a hűs kövön pendít melódiát.
Bennem ő árnyék volt, eltűnő,
valahol szél muzsikált.
Vár reám túl az út hajlatán,
ott, ahol régen várt.
Nincs itt ő,
nyomát a halk eső elmosta rég.
Menjünk tovább!
Csendes magányosan, mint én,
ballag az ősz az út mentén.
Ködből tépett, szőtt,
hulló lomb fonja át
alakod halovány mását.
Tovatűnő idő szárnyán
elégett, mint a nyár, úgy száll.
Félve most ablakodhoz ér,
mosolyod melegéből kér
a bús, magányos ősz és én.
Tovatűnő idő szárnyán
elégett, mint a nyár, úgy száll.
Félve most ablakodhoz ér,
mosolyod melegéből kér
a bús, magányos ősz és én.
A bús, magányos ősz,
fázó, magányos ősz és én.