Amikor én még felnőtt voltam
Petruska András
Kellően kemény volt a fejem
Minden kis játékról leszoktam
Már nem kellett fogni a kezem
Felfújtam magam és komolyan néztem
Nem is mertek játszani velem
Ha valaki visszanézett, elintéztem
Egyszerűbb is volt az életem
Amikor én még felnőtt voltam
Forintban mértük az időt
Megtanultunk rendben állni sorban
És a múltból tervezni a jövőt
Játszótér helyett a hivatalt jártam
Hogy kiállhassak a jogamiért
Akkor mentem ágyba mikor már nem láttam
Értelmét, hogy fennmaradjak én
Amikor én még felnőtt voltam
Amikor én még felnőtt voltam
Amikor én még nem gondoltam,
Hogy szebb is lehet az életem
Nem is éltem teljesen
Amikor én még felnőtt voltam
RendÃthetetlen lázadó
Ha valami nem tetszett, nem szóltam
Jogomban állt elhallgatni a jót
Hogyha bűnbak kellett rögtön megtaláltuk
Aztán vártuk a megoldást
Annak volt igaza, ki hangosabb volt
S túlharsogott mást
Amikor én még felnőtt voltam
Amikor én még felnőtt voltam
Amikor én még nem gondoltam,
Hogy szebb is lehet az életem
Nem is éltem teljesen
Vágyaim fényét eloltottam
S a világ félhomályba zárt
Nem volt helye semmi féle álmodozásnak
Mindenki lábbal a földön járt
Azt hittem, csak mese lehet
Hogy boldogabban is élhetek
Amikor én még felnőtt voltam
...maradtam volna inkább gyerek
Amikor én még úgy gondoltam,
Hogy a világ mégsem végtelen
Amikor én még felnőtt voltam
Nem is éltem teljesen
album cÃme: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Petruska András
szövegÃró: Babarci Bulcsú
stÃlus: keressük!
cÃmkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1363