Én súroltam már, a látóhatárt,
Mégis most ébredek igazán,
Mond, hogy jó, mond, hogy helyes,
Mond, hogy aki talál, az keres.
Egyedül élt, amíg oda nem ért,
De ott volt mindig a tér közepén,
Tér után tér, nem követtél,
És még csak újjá sem születhettél.
Áttekinthetetlent alkottam,
Észre sem vettem, de nem bíztam,
Hirtelen süllyedtem a saját türelmembe.
Rossz iránytű, a jó irányba,
Talán a kilátást megtalálva,
Tél után tél, és te nem követtél,
De mantrád miatt te is elüldöztél!
Féltem, hogy értenek,
Csak néztem,
(csak néztem).
Ha maradunk, akkor sem ébredsz fel,
(és te is elüldöztél).
Ha ez úgysem marad így,
Hadd hagyjam itt el,
Minden félfordulatom,
Hogyha úgysem marad így,
Hadd hagyjam itt el…
(még csak újjá sem születtél)
És int az ég, hogy itt vagyok,
És indulok…