Próza:
Engedd, hogy elfelejtselek,
engedd, hogy ne gondoljak rád!
Engedd, hogy elveszítselek,
ez így már úgyse megy tovább!
Nekem se jó a búcsúzás,
sokáig nem lesz senki más.
Mégis csak azt mondom neked,
engedd, hogy elfelejtselek!
Nem vagyok tolvaj, ki elveszi a másét,
ez vonatkozik rád is visszavonhatatlanul.
Soha nem tudnám összeegyeztetni
az önmagamról alkotott jó véleménnyel,
ha megtenném.
És az is lehet, hogy hiába tenném meg.
Talán mellőlem éppúgy visszavágyódnál hozzá,
ahogy mellette mindig rám gondolsz.
Ne szólj közbe, ne tiltakozz, kérlek!
És még egyre kérlek!
Ének:
Engedd, hogy elfelejtselek,
engedd, hogy ne gondoljak rád!
Engedd, hogy elveszítselek,
ez így már úgyse megy tovább!
Nekem se jó a búcsúzás,
sokáig nem lesz senki más.
Mégis csak azt mondom neked,
engedd, hogy elfelejtselek!
Próza:
Igen, barátom, ide jutottam.
Nem gondoltad volna, ugye? Hm, én se.
De vajon változtat az a tényeken,
hogy az ember nem látja előre sorsát?
Ha látná, talán akkor se tudna változtatni rajta.
Azt mondod, nagyon boldogok lettünk volna együtt.
Biztos vagyok benne,
de nem lehet tartós az a boldogság,
ami mások boldogtalanságára épül.
És ha már nem adatott meg nekünk,
legalább ne tegyük egymás helyzetét
még nehezebbé!
Ének:
Engedd, hogy elfelejtselek,
engedd, hogy ne gondoljak rád!
Engedd, hogy elveszítselek,
ez így már úgyse megy tovább!
Nekem se jó a búcsúzás,
sokáig nem lesz senki más.
Mégis csak azt mondom neked,
engedd, hogy elfelejtselek!
Engedd, hogy elfelejtselek!