Blanka ott állt kint a réten,
Szeme csillogott a napsütésben.
Olyan szép volt a rét, de ő nem látott mást,
Csak Száncsót a bikát a kerítés túloldalán
Szeme sarkából mindig leste
Tekintete csak őt kereste,
Szíve őrülten kalapált ma,
És megremegett mind a négy lába.
Egy jól nevelt tehén vajon jól teszi?
Ha odamegyek hozzá, és én köszönök neki,
Az illem azt súgja, hogy nem, nem, nem.
De, hogy hívjam fel magamra a figyelmet?
Nézd, itt van az a gyönyörű tehénlány.
Bármit csinálok, mégsem figyel rám.
Hiába súgom kedvesen, hogy BÚ.
Ő meg sem hallja, és ez annyira szomorú.
Hiába szóltam neked?
Hiába néztelek téged?
Hiába mondtam, hogy BÚ?
Nézd azt a felhőt az is szív alakú!
Hallgasd, hogy dobban a szívem.
Én csakis a szemeidet néztem.
Valaki mondja el nekem
Mi ez az érzés? Ez a szerelem!
Hiába szóltam neked?
Hiába néztelek téged?
Hába mondtam, hogy BÚ?
Nézd azt a felhőt az is szív alakú!
Hallgasd, hogy dobban a szívem.
Én csakis a szemeidet néztem.
Valaki mondja el nekem
Mi ez az érzés? Ez a szerelem!