Nyáron újra fesztiválhelyszínné változik a veszprémi Gyárkert
tovább
Az idő kereke
Virrasztók
Őszi szél cibálja a fákat.
A köd fehér pászmákat sző körénk.
A nyári Napra rá sem ismersz már.
Felhőpárnájába sír a szürke ég.
Eljárt felette az idő, kifakult már a nyári zöld.
Az elmúlás szagát sóhajtja felénk a megfáradt föld.
Fagy csikordul a fák derekán.
A halott levelekre szemfedőt borít a tél.
Leheletünket lopja el,
arcunkba kristályt szórva süvít tova a szél.
A kerék forog tovább.
Az elmúlás nyomát hagyja maga mögött.
Az idő halad, meg nem áll,
a halál lesz úr az élők fölött.
Múlik a tél, múlik a nyár,
ami elmúlt, sose lesz már
Az idő száll és én sem vagyok a régi
Már sose lesz úgy, ahogyan rég,
de tovább forog a nagy kerék
Új körbe kezd, s ki lemarad,
az elmúlik, úgy, mint a tél
Mert múlik napra nap, száll az idő
A nagy kerék fordul, s új mintát sző
Ha az emlék bennünk él, a régi megmarad
Ha kifeslik egy szál, a minta szétszakad
Uram, kérlek, nekem csak egyet adjál:
Ne én legyek a mintából rég kifeslett szál!
Tavaszi fény csillan,
lágyan kél illatos, napszőtte szél,
erőtől duzzad az ág.
A születés zsivaja nyomja el
az elmúlás halk sóhaját.
A sírokon friss fű sarjad,
a télről már te sem beszélsz.
Az idő megy tovább.
A múltra jő feledés.
Múlik a tél, múlik a nyár,
ami elmúlt, sose lesz már
Az idő száll, és én sem vagyok a régi
Már sose lesz úgy, ahogyan rég,
de tovább forog a nagy kerék
Új körbe kezd, s ki lemarad, az elmúlik
Úgy, mint a tél, úgy, mint a nyár,
s ami elmúlt, sose lesz már
Az idő száll és én sem vagyok a régi
Már sose lesz úgy, ahogyan rég,
de tovább forog a nagy kerék
Új körbe kezd, s ha lemaradnék,
félek, hogy elfelejtenél.
A köd fehér pászmákat sző körénk.
A nyári Napra rá sem ismersz már.
Felhőpárnájába sír a szürke ég.
Eljárt felette az idő, kifakult már a nyári zöld.
Az elmúlás szagát sóhajtja felénk a megfáradt föld.
Fagy csikordul a fák derekán.
A halott levelekre szemfedőt borít a tél.
Leheletünket lopja el,
arcunkba kristályt szórva süvít tova a szél.
A kerék forog tovább.
Az elmúlás nyomát hagyja maga mögött.
Az idő halad, meg nem áll,
a halál lesz úr az élők fölött.
Múlik a tél, múlik a nyár,
ami elmúlt, sose lesz már
Az idő száll és én sem vagyok a régi
Már sose lesz úgy, ahogyan rég,
de tovább forog a nagy kerék
Új körbe kezd, s ki lemarad,
az elmúlik, úgy, mint a tél
Mert múlik napra nap, száll az idő
A nagy kerék fordul, s új mintát sző
Ha az emlék bennünk él, a régi megmarad
Ha kifeslik egy szál, a minta szétszakad
Uram, kérlek, nekem csak egyet adjál:
Ne én legyek a mintából rég kifeslett szál!
Tavaszi fény csillan,
lágyan kél illatos, napszőtte szél,
erőtől duzzad az ág.
A születés zsivaja nyomja el
az elmúlás halk sóhaját.
A sírokon friss fű sarjad,
a télről már te sem beszélsz.
Az idő megy tovább.
A múltra jő feledés.
Múlik a tél, múlik a nyár,
ami elmúlt, sose lesz már
Az idő száll, és én sem vagyok a régi
Már sose lesz úgy, ahogyan rég,
de tovább forog a nagy kerék
Új körbe kezd, s ki lemarad, az elmúlik
Úgy, mint a tél, úgy, mint a nyár,
s ami elmúlt, sose lesz már
Az idő száll és én sem vagyok a régi
Már sose lesz úgy, ahogyan rég,
de tovább forog a nagy kerék
Új körbe kezd, s ha lemaradnék,
félek, hogy elfelejtenél.
kapcsolódó videók
keressük!
