Te csak nézz nyugodtan, hagyd, majd látok én!
A terepszín itt szürke, zöld a lélek, és sárga a vér.
Hidd csak el, hogy örökké élsz, mindig gyerek leszel!
Ha valaki tudja az igazságot, kérd meg, ne mondja el!
Talán a benső kerted árnyas részében,
mikor a margaréta ágyban széltében
elhempergőzünk majd Te és én,
felhők közt fogócskázhatnék üt belém,
és kerek szemmel mondom neked majd:
Egyél, ez itt az én testem,
talán egy percig még!
A legalja' bűnöm az volna,
ha kegyelmet kérnék.
Most eljár a szívem, sajnálom,
de megér fél misét,
hát nyakamba, nővér!
Ránk fér már egy törvénymentes hét!
Bármit mondasz, magadról beszélsz.
Uralkodsz és elítélsz még úgy is, ha dicsérsz.
Bárki szól, csak részigazságokról szónokol.
Tudod, a pokolban bírónak lenni,
hát az is csak pokol.
Gyere a titkos kerted árnyas részébe!
Ott a szellőrózsás ágyat széltébe’,
Szétszerelmeskedjük Te és én!
Benyalhat majd minden félős élőlény!