Régi dal a zongorán,
Sarokasztal, félhomály,
Minden este hét után
Idehoz a bús magány…
A nappalt még csak kibírom,
De a lassú lábú est,
Ha mellémlép, a múltamból
Annyi fájó képet fest.
A négy fal, mint négy ellenség,
Vajon meddig tart e harc?
Hiszen bárhol járok, velem van,
Mindig elkísér egy arc.
Régi dal a zongorán…
Oh, volt idő, hogy szerettem,
S olyan boldog voltam én.
Piros vitorlákkal hajóztam
Kinn az álmok tengerén.
Most, hogy eltitkoljam,
Hogy a szívem milyen nagyon fáj,
Vár a régi dal, egy pohár bor
És a diszkrét félhomály…